Született ezen a kis településen egy Flórián nevű gyermek. Fiatal volt még, amikor a császári hadsereg tagja lett. Komoly karriert futott be a seregben, egyre magasabb tisztségeket tölthetett be. Diocletianus uralkodásának esztendeiben azonban a keresztényüldözés újra napvilágot látott, és félelmetes méreteket öltött, Flórián pedig, tekintve, hogy ő maga is hívő keresztény volt, köszönhetően azon, titokban szintén hívő társainak, akik megismertették vele a keresztény hitet, ebben semmi áron nem akart részt venni. Visszavonult Laureacum vidékére, ahol még a császár adományozott számára birtokot. Laureacum mai neve Lorch, Felső-Ausztria tartományban található.

Egyszer Laureacum határa környékén összetalálkozott volt katona társaival, akikkel örömmel köszöntötték egymást. Mikor érdeklődött afelől Flórián, hogy mi járatban vannak, a válasz az volt, hogy keresztényeket keresnek a császár parancsára, hogy felkoncolhassák őket. Flórián mutatta magát, hogy itt van, ő is keresztény, nem kell tovább keresniük.

Katonatársai, mikor látták, hogy nem tréfál, megkötözték és a helytartó, Aquilinus elé vitték. A helytartó is meglepődött Flórián szavain, ugyanakkor nyájasan invitálni kezdte, hogy tartson velük az üldözésben, áldozzon az ő isteneiknek, és a császár újra a kegyelmébe fogadja őt. Flórián így válaszolt: “Krisztusomat nem adom cserébe sem a te, sem a császár kedvéért.”

Aquilinus, persze egyre idegesebb lett, fenyegette Flóriánt, aki azonban hitében rendíthetetlen maradt. Próbálták erőszakkal ráerőltetni akaratukat, Flórián pedig Istenhez fohászkodott, hogy segítse meg, felismervén, hogy nincs esélye ekkora túlerővel szemben.

Amikor viszont a katonák meg akarták ragadni, Flórián karjai olyan nehezek lettek, hogy meg sem tudták őt mozdítani, bárhogy is próbálták.

A helytartó, látván, hogy első terve kudarcba fulladt, korbácsolást rendelt el ekkor. Flórián az ostorcsapásokat, hihetetlen állhatatossággal tűrte. Habár iszonyatos fájdalmakat élt át, végig fohászkodott Istenhez.

A helytartó, látván, hogy nincs semmi a kezében, amivel rá tudná venni Flóriánt a császár imádására és a keresztények üldözésére, azt parancsolta katonáinak, hogy vigyék őt a folyóhoz, kössenek malomkövet a nyakába és dobják a vízbe.

A mai Inn folyót átívelő hídra érve utolsó kívánságként Flórián azt kérte, hogy elmondhassa utolsó imáját. “Uram, Jézus Krisztus, vedd magadhoz a lelkemet!”- könyörgött az Istenhez az égre nézve, majd térdre ereszkedett, és hosszan tovább imádkozott.

A katonák csak álltak ledermedve. Látva állhatatosságát és hatalmas hitét, nem mertek hozzányúlni egy ujjal sem. Ellenben arra ment egy zsoldos társuk, aki egy rúgással a folyóba taszította a számára ismeretlen Flóriánt. Szerette volna látni a zsoldos, miként merül el Flórián a habok között, de amint letekintett a hídról, megvakult.

Isten nem csak így dicsőítette meg vértanúját. A folyó a testet egy sziklára vetette ki, mikor is egy óriási sas szállt rá, és őrizte kiterjesztett szárnyaival. Flórián egy Valéria nevű özvegynek megjelent álmában, melyben megmutatta neki, hol van a teste, és hol van az a hely, ahol szeretne nyugodni. Másnap a hölgy pedig gondoskodott Flórián testének tisztességes eltemetéséről.

Szent Flóriánhoz kapcsolhatóan rengeteg csoda történt, melyek rendszerint tűzvészekből való megmenekülések voltak. A történet szerint imádkozásának hatásaként egy lángoló épület tüze egyszercsak csodálatos módon kialudt, egy másik alkalommal egy szénégető könyörgött hozzá, hogy küldjön vizet, mert munkájának végzése közben egy hatalmas lángoló boksa közepébe esett, melyben a lángok körbezárták. A szénégető könyörgésének pillanatában víz zúdult a lángokra, melyek ennek folytán elaludtak. Ezeken kívül még számtalan csoda van, amelyet Szent Flórián közbenjárásához kötnek. A szentet ezért is ábrázolják a következőképpen: katonaruhában áll, alatta egy lángokban égő ház, melyre egy dézsából vizet önt, és eloltja a lángokat.

Szent Flórián szobra a wietingi plébániatemplomban (Forrás: commons.wikimedia.org)

Szent Flórián, aki vízben távozott a Földön élők közül, rengeteg tűzvész végzetes kimenetelét akadályozta meg. Méltó módon hívják a mai napig a tűzzel kapcsolatos foglalkozások, így a tűzoltók, valamint a kéményseprők védőszentjének is.

A cikk Szulovszky János Füstfaragók című könyvét használta fel forrásként.

Kérdése van? Keressen bennünket bizalommal! Kapcsolat